6.rész

A meccsnek lassan vége lett, és mivel anya nem volt otthon, hogy megtudja, ezért Anne is velünk tartott haza. A kocsiban néma csend uralkodott. Nem tudtam megszólalni. Adam sohasem juttatna kórházba senkit. Megverni vert már meg pár embert, de tudta hol van a határ. Néhány seb, talán egy kis vér, de még nem volt olyan durva a dolog, hogy egy kis kötszerrel ne lehetett volna megoldani.
Otthon bezárkóztam Anne-el a szobámba.
-Biztos nem Adam tette.- mondtam.
-Emily, az öcséd nem szent!
-De mi oka lett volna rá?
Anne elgondolkodott.
-Hívd át!- mondta.
-Nem akarom zavarni.
-Emily! Itt van a másik szobában! Ha te nem hívod át, akkor én fogom, és annak nem fog örülni!
Megfogtam a fehér díszpárnámat az ágyamról és egy határozott mozdulattal odavágtam Anne-hez. A párna a hasán puffant, majd a földre zuhant.
-Olyan akaratos vagy!- mondtam majd kinyitottam az ajtót.
Kiléptem a folyosóra, elsétáltam Adam szobájáig és megálltam az ajtó előtt. Bekopogtattam.
-Szabad!- jött a hang bentről.
Lenyomtam a kilincset és kilöktem az ajtót. Adam felém fordult a székével és felvont szemöldökkel nézett rám.
-Tudok segíteni valamiben?- kérdezte.
-Át tudnál jönni egy kicsit?
-Persze.- mondta unottan, majd lecsukta laptopja tetejét.
Nehézkesen fölállt és átvonszolta magát a szobámba, ahol Anne a székemben ülve várta. Adam lehuppant az ágyamra , miközben én gondosan becsuktam az ajtómat, hogy apa még véletlenül se hallhasson meg semmit a beszélgetésünkből.
-Mi van? - kérdezte Adam.
Segítségkérőn ránéztem Anne-re aki vette az adást.
-Tudjuk, hogy te verted meg Danielt.- mondta.
-Micsoda? - pattant föl Adam.
-Ne játszd az ártatlant!
-Na és mégis mi okom lett volna rá Miss Sherlock?- kérdezte az öcsém.
-Ezt szeretnénk mi is megtudni.- mondtam és hely hiányába fölültem az íróasztalomra.
-Nem vertem meg senkit oké?- mondta Adam.
-Akkor miért követted?- csattant fel Anne.
-Csak meg akartam kérdezni, hogy mit akar tőled.- biccentett felém a fejével.
-És?-kérdeztük egyszerre Anne-el.
-Azt mondta, hogy csak meg akar fektetni, aztán otthagy.
-A mocskos féreg...- suttogta Anne.
-Nem, az nem lehet...- mondtam.- Hisz tegnap a clubban még olyan szégyenlős volt.
-Ez álca Emily... Ne hagyd magad becsapni.
Észre sem vettem, hogy ezt műveli Daniel. Megérdemelte, hogy kórházban fekszik. Nyilván nem én vagyok az első akit átvert.
-És mi történt azután?- kérdeztem.
-Behúztam neki egyet, és azt mondtam, hogy ne merje megtenni. De ő csak mosolygott. Aztán mérgemben otthagytam, de esküszöm, hogy nem én vertem össze.
-És nem láttál senkit miután elindultál visszafele?- kérdezte Anne.
-Nem. Vagyis... De. De nem láttam az arcát.
-És mi lesz a rendőrséggel?- kérdeztem.
-Nem tesz feljelentést senki ellen.- mondta Anne majd fölállt és kinézett az ablakon.- Tudja, hogy megérdemelte, azok után amiket művelt.
-Akkor már csak egy dolgot nem értek. Miért félt tőlem?- kérdeztem.
-Nyilván nem azért, mert Adam megütötte. -  válaszolta Anne, majd eltolta magát az ablaktól, és visszaült a székembe

Anya este 7 körül ért haza, de ekkorra már semmi nyoma nem volt annak, hogy Anne nálunk járt volna.
Mindig vasárnap este tanulok, de ma inkább, csak bevágtam a táskába a könyveimet és korán aludni mentem. Hosszú volt ez a hét, és szerintem nem csak nekem. Nem érdekel, hogy mi lesz majd a jövő héten, és az sem, hogy hány dolgozatot írunk majd, hiszen már csak 5 napot kell kibírnom az iskolapadban és jön a tavaszi szünet. Nem tudom, hogy mit fogok csinálni, de remélem addigra megoldódnak a dolgok és pihenhetek egy kicsit. Elmegyek Anne-el valahova, talán az is lehet, hogy a Sevenbe. Vonz az a hely, pedig amikor ott vagyok, mindig történik valami. Valami rossz.